Társoldalak

Harmadik banner yice Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület EUroots net

Nyitottság és stratégiai gondolkodás

„2006-nál több optimizmusra ad okot az idei év, ha a pályázati lehetőségek számát tekintjük” – emelte ki Függ Zsolt az Eurotender Egyesület közgyűlésén tartott nyitóbeszédében. Az Egyesület elnöke fontos változásnak tartotta az előző év hasonló időszakával szemben, hogy 2007 során mind a hazai, mind az EU-s pályázati lehetőségek tovább bővültek, és számos olyan terület is hangsúlyt kapott – így az oktatás, ifjúságpolitika és az aktív civil szerepvállalás ösztönzése – ami az elmúlt időszak kiírásaiban nem élvezett prioritást.

„Meg kell találnunk azokat az új területeket és lehetőségeket, ahol a munkánkkal hozzá tudunk járulni az EU strukturális politikájának sikeréhez, úgy, hogy a szervezetünk alapításakor kitűzött céljaink is maradéktalanul érvényesülni tudjanak”- hangsúlyozta az elnök. Az Eurotender 2007-re kitűzött céljaiban, így elsősorban a civil társadalom erősítésének helyi és euroregionális szintű feladatai fogalmazódnak meg. A tervezett projektek ismertetése során felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a nemzetközi partnerség erősítése lesz ennek az évnek a legfőbb feladata. Példaként említette azt, hogy az Európai Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Ügynökséghez (EACEA) benyújtott pályázatok esetleges sikerében – a tervezett projektek újszerűsége mellett –fontos szerepet játszhat az osztrák, a román és a bolgár partnerekkel kialakított modellértékű viszony.